A sztori: Kinga és Attila

2008-ban gondoltunk egyet és Írországba költöztünk. Mindketten vendéglátóztunk mióta az eszünket tudtuk, így ott is ezzel kezdtünk el foglalkozni. Attila több népszerű dublini helynek volt üzletvezetője, én pedig amellett, hogy különféle éttermekben dolgoztam, elkezdtem sütni.

Igazi multikulturális, nemzetközi inspirációk értek minket a sok-sok európai és amerikai utazásunk során. Ezek után döntöttem úgy, hogy komolyabb szintre emelem a tudásomat és jelentkeztem a Dublini Műszaki Egyetemre, pék-cukrász-menedzsment szakra.

A képzésnek köszönhetően találkoztam világhírű pékekkel; fantasztikus, inspiratív oktatók tanítottak; részt vehettem tematikus work-shopokon Írországban, Angliában, Franciaországban, Belgiumban és eljutottunk az újhullámos kovászos kenyér mekkájába, San Franciscoba is, ahol életreszóló élményekben volt részem. Valószínūleg itt dőlt el végleg, hogy a kenyér lesz az én “szakterületem”.

Igazi büszkeség, hogy az ABST szervezésében Angliában rendezett versenyen „A legjobb kovászos kenyér” és „A verseny legjobb terméke” díjakat nyertem el 2017-ben .

Nemrég pedig álmodtunk egy nagyot és hazaköltöztünk megvalósítani.

A név: arán bakery

Az “arán” szó ír nyelven kenyeret jelent, ami minden pékség nélkülözhetetlen és alap terméke. De nem mindegy, hogy milyen az a kenyér…

Megmutatjuk Nektek azt a kovászos kenyeret, ahogy mi szeretjük, felfedezhettek klasszikus ír péksüteményeket és természetesen magyar pékárukat is találtok majd nálunk. Minden termékünk itt helyben készül.

A kovász: Paddy

Kovászunk még Dublinban született, ír, amerikai, angol, francia, kanadai és magyar gyökerekkel rendelkezik. És, hogy miért pont Paddy? Paddy a Patrik név becézése, Szent Patrik pedig Írország védőszentje.

A helyek: Pest és Buda szívében

2019-ben nyílt az első pékségünk a 7. kerület forgalmas részén, a Nagy Diófa és a Wesselényi utca sarkán. 2021 júniusától pedig már Budán is jelen vagyunk, a Móricz Zsigmond körtéren. Átgondolt, látványos, de mégis letisztult kialakítással. Termékeink magyar lisztből és minőségi hozzávalókból készülnek. Állandó és szezonális pékáruval is várunk: napi, heti és havi különlegességek is megtalálhatók a kínálatunkban. De ha csak egy jó kávét innál, akkor is itt a helyed, hiszen remek, magyar pörkölőtől származó, világos pörkölésű kávénk van, amelyet mi választottunk ki és csak nekünk pörkölik így.

A liszt, a vadkovász, a kenyér és a minőség szeretete pedig a legfontosabb elvárás nálunk.

Ezért érdemes betérni hozzánk nap mint nap.

arán - wesselényi

1077 Budapest, Wesselényi utca 23.

FACEBOOKINSTAGRAM

arán - móricz

1117 Budapest, Móricz Zsigmond körtér 16/a

FACEBOOKINSTAGRAM